Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A keleti szürke óriáskenguru (Macropus giganteus)

A keleti szürke óriáskenguru (Macropus giganteus)
A szürke óriáskenguru Ausztrália és Tasmánia erdeiben fordul elő és inkább a fák között él, azonban a nyílt füves területekre is kimerészkedik legelni.

Alapinformációk:

Besorolása: emlős

Táplálkozása: növényevő

Átlagos élettartama a vadonban: 8-10 év

Testmérete: 2,1 méter

Súlya: 54 kilogramm

Társas élete: családközösségek

A szürke óriáskenguru fizikai jellemzői

A szürke óriáskenguru több mint 56 km-es óránkénti sebességgel képes ugrani. A szürke, vörös és a wallaroo kengurukat azért nevezik óriáskenguruknak, mert sokkal nagyobbak, mint a közel 70 többi kenguru faj.

 

Ők a legnagyobb méretű kenguruk


A szürke óriáskenguruk erős hátsó lábaikon ugrálnak, és ezt nagy sebességgel teszik. Elérhetik az óránkénti, 56 kilométert meghaladó sebességet is. Hatalmas lábuk lehetővé teszi számukra, hogy 8 méter hosszú lépéseket tegyenek, és 1,8 méter magasra felugorjanak.

A nagyobb hím kenguruk erős testfelépítésűek. Sok más fajhoz hasonlóan, ők is megküzdenek néha  potenciális nőstény társukért. Gyakran rátámaszkodnak erős farkukra, és a szintén erős hátsó lábaikkal "boxolnak" egymással. Továbbá harapni is tudnak, és éles karmaikat is használják, főleg amikor a dingóhoz hasonló ellenséggel kell megküzdeniük.

 

Szaporodásuk

 

A nőstények egyszerre csak egy kölyköt hoznak a világra. A kengurukölyök azonnal bemászik anyja erszényébe, és két hónapig nem bújik elő. Amíg el nem éri a 10 vagy 11 hónapos kort, a rémült fiatal kenguru, másnevén erszényes, gyorsan lebukik anyja biztonságos erszényébe. Ahogy nő, gyakran lehet látni, hogy fejét és lábát kilógatja az erszényből.

 

 

Kicsinyüket sokáig az erszényükben hordják


A szürke óriáskenguruk úgynevezett "családközösségekbe" csoportosulnak. Az őslakosok és az európai ausztrálok évszázadokat töltöttek azzal, hogy a nyílt területeket megtisztítsák, és vízforrásokat hozzanak létre - mindkettő nagy áldás a kengurupopuláció számára. Több millió példány kóborol Ausztrália egész területén , és évente jelentős számú egyedet gyilkolnak meg bőre és húsa miatt melyek egyre népszerűbbek az emberek körében.

 

 

A palackorrú delfin

A palackorrú delfin
A palackorrú delfinek intelligenciájuknak, barátságos természetüknek és „mosolygós” arckifejezésüknek köszönhetően váltak közkedveltté a nagy delfináriumokban és a búvárok körében.

Általános információk

 

Besorolása: emlős

Táplálkozása: húsevő

Átlagos élettartama a vadvizekben: 45-50 év

Mérete: 3- 4,2 méter

Súlya: 200-400 kg.

Társas élete: csapat

Tudtad-e, hogy: a palackorrú delfinek akár közel 5 méterre is képesek kiugrani a vízből, és egy csobbanással a hátukon vagy az oldalukon landolnak?

 

A palackorrú delfinek a delfináriumi előadások intelligens és karizmatikus sztárjaként ismertek. Görbe vonalú szájuknak köszönhetően úgy tűnik, mintha állandóan barátságosan mosolyognának. Bonyolultabb trükkökre is be lehet őket tanítani.

 

Nagyon jó úszók

 

A palackorrú delfinek testi jellemzői

 

A vad vizekben ezek az ügyes úszók a 30 kilométeres óránkénti sebességet is elérhetik. Gyakran felemelkednek a víz felszínére levegőt venni, kétszer-háromszor is percenként. A palackorrú delfinek csoportokban úsznak, és egy összetett rendszert képező kommunikációs rendszeren keresztül beszélgetnek egymással.  A búváriskolák tagjai gyakran a sérült delfinek segítségére sietnek, és felsegítik őket a felszínre.

A palackorrú delfinek fejlett hanglokációs rendszerük segítségével követik zsákmányaikat. Akár 1000 csattogó hangot is képesek kiadni másodpercenként. Ezek a hangok addig terjednek a víz alatt, amíg valamilyen tárggyal nem találkoznak, majd visszaverődnek a hanghullámot kibocsátó delfinhez, és felfedik célpontja helyét, méretét és alakját is.

Táplálkozás, életmód

 

A delfinek célpontontját gyakran a víz alján élő halak képezik, de esznek garnélarákot és tintahalat is. Az emberek észrevették, hogy ezek az okos állatok néha a halászhajók nyomába erednek, abban a reményben, hogy nekik is jut egy kis maradék.

A palackorrú delfinek a trópusi óceánokban és a világ más meleg vizeiben élnek. Valaha széles körben vadászták őket a húsuk és a zsírjuk miatt. Ennek ellenére, a delfineket sok más veszély is fenyegeti, például belegabalyodhatnak a tonhalat kutató kereskedelmi hajók hálóiba és az egyéb halászati felszerelésekbe.

Minden delfin, beleértve a palackorrú delfint is, a cetfélék rendjébe, ezen belül a fogascetek alrendjébe és a delfinfélék családjába tartozik.

Szaporodásuk


Rendszerint 8 éves korukra lesznek ivarérettek, a vemhesség 11-12 hónapig tart, 1 utód születik. A nőstények általában  2-3 évente ellenek. Az utód elválasztása 16 hónap után történik.

 

A sivatagi róka mint háziállat

A sivatagi róka mint háziállat
A sivatagi róka a kutyafélék családjába, a rókák nemzetségébe tartozó gyönyörű, apró ragadozó. A sivatagi rókákat háziállatként is tartják, habár ez nem túl gyakori.

A sivatagi rókák apró termetűek, de füleik hatalmasak. Hasonlóan viselkednek, mint a kutyák, de mivel még nincsenek háziasítva, gondos szocializációt igényelnek, és szökéssel szembeni óvintézkedésekre is szükség van.

 

Háziállatként is tarthatók

 

A sivatagi róka fizikai jellemzői, természete

 

A sivatagi rókák átlagosan 1-1,5 kilogrammot nyomnak, puha, vékony, rövid bundájuk piszkosfehér a hasi részen, és vörös vagy vörösesbarna a hátán, apró fekete foltokkal a farok és a hát környékén. Rendkívül mozgékonyak, gyorsak és fürgék, hangjuk vékony, magas. Ezek a rókák a vadonban éjszakai állatok, de házikedvencként többé-kevésbé felveszik gazdájuk életritmusát. Tiszták és könnyen nevelhetőek, bár erről elég változó a gazdik véleménye.

A vadonban a sivatagi rókák mindenevők, hiszen különböző rovarokkal, rágcsálókkal, növényekkel, gyümölcsökkel és hüllőkkel táplálkoznak. Etetésükhöz a  legtöbb gazdi sikeresen alkalmazza a kutyaeledel, macskaeledel, zöldségek és gyümölcsök keverékét. Néhány tenyésztő a nyers húsból, zöldségekből és vitaminokból álló étrendet javasolja.

 

Szeretnek sütkérezni

 

A háziasított sivatagi róka életmódja

 

 

A sivatagi rókák nagyon aktívak, ezért szükségük van valamire, amivel levezethetik fölös energiájukat. Kíváncsiak, így hát bármibe belemennek. Nagyon szeretnek ásni. Ha fogságban élnek, előszeretettel másznak át a kerítésen vagy ássák ki magukat alatta. A gazdája azzal előzheti meg legkönnyebben a szökését, ha a kerítés nagy részét a föld alá temeti, és a tetejét befelé fordítja (vagy a teljes szerkezetet lefedi). Néhány gazdi még a „Hozd vissza" játékra is megtanította őket; ez egy kiváló módszer a fölös energia levezetésére. Azonban, ha nem a biztonságos udvaron tartózkodik, mindenképp kössük pórázra. Rendkívül gyorsak és ha valami után nekiiramodnak, ahogyan azt a vadonban is tennék, nagyon nehéz őket újra elkapni. Ameddig van egy megfelelő menedék biztosítva számára, a hideg és meleg időjárást egyaránt elviseli. Egyik kedvenc időtöltésük a napon való sütkérezés.

 

Nem szeretnek unatkozni

 

Hogyan kezelhetők?


A sivatagi rókák eléggé hasonlítanak a kutyákra, és a saját kezűleg felnevelt kölykök általában kezelhetőek, csak akkor harapnak, ha fenyegetve vagy bezárva érzik magukat. Pórázra lehet őket szoktatni és a „gyere ide" utasítást is megtanulhatják (ettől függetlenül mindig csak pórázon vigyük ki őket a házból/udvarból). Általában nem félnek az idegenektől, és mindenkivel barátságosak. Előfordulhat, hogy zaklatják a háztartásban élő többi állatot, de csakis azért, mert egész nap játszanának velük.

Ugyanakkor a gazdinak ügyelnie kell arra is, hogy legyen kéznél egy állatorvos, aki kezeli majd a sivatagi rókát. Bár szívós állatok, a kutyákhoz hasonlóan szükségük  van állatorvosi felügyeletre és a szabványos kutyabetegségek elleni oltásokra.